Kiemelt AJÁNLATUNK

Pároscsillag Társkereső Kft
Tőlünk függ, hogy milyen életet élünk. Nekünk kell megválasztani, hogy társsal vagy társ nélkül megyünk végig az úton. Végigjárhatjuk egyedül is, de kettesben szebb és könnyebb is. Kell egy Társ! A boldog párkapcsolat biztonságot, tartást,önbizalmat ad, megszépül általa a világ. A Társ tükrében láthatjuk meg igazán önmagunkat. Mellette, vele teljesedhetünk ki. A nő egy Férfi oldalán lehet igazán Nő,és így van ez a férfi esetében is. Akkor igazán Férfi, ha egy Nő csillog ékszerként az oldalán. Sok társkereső módszer, sok társkereső iroda közül választhatunk. Több éves asztrológiai tapasztalattal a hátam mögött - az emberi kapcsolatok összefüggéseit elemezve - mondhatom, hogy a tudatosság a legfontosabb tényező az életvezetésben,így a társkeresésben is. Ha egyedül vágunk neki, a tanácstalanság megtorpanást eredményezhet, esetleg sorozatos kudarcokat élhetünk át. A társkeresés útvesztőiben való eligazodásban a leghatékonyabb segítséget a társközvetítő iroda tudja nyújtani. Az ország legnagyobb leinformált fényképes társkereső hálózata használatának birtokában bőséges információval tudom megkönnyíteni azoknak a lépéseit, akik engem tisztelnek meg bizalmukkal. Tapasztalat, szakértelem, diszkréció, empátia, tanácsadói készség van a tarsolyomban. A Szigethalom-Dunapart és környékéről – beleértve a Csepel-sziget településeit is – várom a társkeresőket, akiknek számára a társközvetítés során segítek megtenni az első lépéseket ahhoz, hogy egy nívós partner beléphessen az életükbe. A közös szándék előbb vagy utóbb elhozza a megvalósulást a vágyott Társ képében,és akkor a világ kitárul. Az élet elkezdi kínálni a gyönyörűségeit. Victor Hugo szavaival zárom a bemutatkozásomat, mert hiszem, hogy a sorsunk a saját kezünkben van.„A jövőnek sok neve van. A gyengék számára kiszámíthatatlan, a rettegők számára ismeretlen, a bátrak számára lehetőség.” Tisztelettel:Mándoki Gyöngyi- Szigethalom társkereső iroda személyi tanácsadója

F és P Trans Fuvarszállító
Több mint 12 éves áruszállítói tapasztalattal rendelkező cég, mely nem ismer lehetetlent.
Több mint 12 éves áruszállítói tapasztalattal rendelkező cég, mely nem ismer lehetetlent.

Nyomdaipari Szolgáltatások Berei és társa Kft
Szemünk előtt egyetlen cél lebegett (lebeg), olyan munkahelyet teremteni, ahol az emberi kapcsolatoknak fő szerep jut. Az évek folyamán sikerült egy profi szinten dolgozó, jól összeszokott kis közösséget kialakítanunk, akik igyekeznek a Megrendelők minden igényének és elvárásainak megfelelni. Kollégáim és a magam nevében is mondhatom, hogy sokat dolgoztunk azon, hogy ez a Cég ilyen formában és módon létezzen és működjön, de a legrosszabb körülmények között sem tévesztettük szem elöl a legfontosabbat, mert számunkra alapvető érték a becsület, a munkahely szeretete, a szakmai tudás, a tisztelet és az emberi értékek.

Akciók - Ajánlatok (legfrissebb)
2012-05-08
2012-04-26
2012-04-02
2012-04-02
2012-04-02
2012-04-02
Cégkereső:
Abony Aszód Biatorbágy Budakeszi Budaörs Cegléd Csömör Dabas Diósd Dunaharaszti Dunakeszi Érd Erdőkertes Fót Göd Gödöllő Gyömrő Halásztelek Isaszeg Kerepes Kistarcsa Kóka Maglód Mogyoród Nagykáta Nagymaros Nagytarcsa Ócsa Őrbottyán Örkény Páty Pilis Pócsmegyer Sóskút Százhalombatta Szigethalom Szigetmonostor Szigetszentmiklós Sződliget Tárnok Tök Törökbálint Tura Üllő Vác Vecsés Veresegyház Zsámbék Mind
Szálláshelyek
Rendkívüli Akciók
2012. május 02., szerda 15:55
Last Minute!! Egerszalók-Thermal Park Hotel****
Szobák még korlátozott számban az alábbi időszakra rendkívüli kedvezménnyel:
Május 09- Június 01-ig (kivéve 05.27-29. illetve hétvége)
szallashely.org
szallodateszt.hu
Anna Apartman
Üdülési lehetőség Hajdúszoboszlón! Pihenjen, gyógyuljon, töltődjön fel Hajdúszoboszlón, kellemes, nyugodt környezetben! A városi gyógyfürdőtől 10 percnyi sétára található nyaralónkban két szinten, 3 fűthető apartmanban 11 fő részére biztosítunk szállást kedvező árakon. Apartman felszereltsége: fürdőszoba, televízió, hűtőszekrény, ágynemű. Szintenként alakítottunk ki közös használatú konyhát, teljes felszereléssel (edények, tányérok, poharak, bögrék, evőeszközök, kávé- teafőző, gáz főzőlap, mikrohullámú [...]

Rangadó Fogadó Grill & Rendezvénykert
A Balaton északi partján, Siófok közelében, Zamárdi centrumában várja kedves látogatóit az új all-in-one vendéglátó hely: a Rangadó Fogadó Grill & Rendezvénykert. Hangulatos, nyáron is hűvös szobákkal rendelkező igazi balatoni panziónk jó hírnevet szerzett az előző szezonokban az egész országból érkező vendégeinknek hála. Magyaros éttermünk ínycsiklandozó finomságokat tartogat mindenki számára, séfünk az összes kulináris vágyat [...]
links
California Drug Rehab Center Drug Rehab Center – Alcohol and Drug Rehab Programs – Drug and Alcohol Treatment Centers – SouthCoast Recovery offers effective and affordable alchoholism and drug rehab, as well as, specialized treatment programs at our Centers in California. Mental Health Morningside Recovery is a fully licensed, nationally renowned facility for dual-diagnosis, drug [...]
Kaboca Hun Étterem és Panzió
Étterem Vasárnap-Hétfő zárva.(kivétel csoport, megbeszélés előre, min 10 FŐ) Reggelit a vendégeinknek biztosítjuk a zárt napokon. Üdvözlettel:Józsa Márta Szeptember 1-30 1 éj 10 000 Ft+ifa 2 főre , reggelivel. 2 éj 9000 Ft/éj+ifa2 főre, reggelivel. 3 éj 8000 Ft/éj +Ifa 2 főre, reggelivel. 3 ágyas 13 000 Ft/éj, reggelivel. 4 ágyas 17 000 Ft/éj, reggelivel [...]
Sport Hotel***
A Sport Hotel*** Zalakaros szívében, zöld övezetben, kétágyas szobákkal, családi lakosztályokkal várja kedves vendégeit. A szálloda 20 szobával rendelkezik, tehát családias környezetben pihenhetik ki magukat vendégeink a mai rohanó világ fáradalmaiból. Szobáink pótágyazhatóak, valamint gyermekágy elhelyezésére is kiválóan alkalmasak. Ilyen jellegű kérésüket kérjük szobafoglaláskor szíveskedjenek jelezni. Nagycsaládos vendégeink részére tágas családi szobáinkat ajánljuk. A Sport [...]
Szállodánk 2010-ben elnyerte a Magyarország Legszebb Szállodája címet!
Igazi gyöngyszem várja Önt Simontornyán, a Balaton környékén egy csendes Tolna megyei kisvárosban. Az álomszép, szecessziós stílusban épült Kastély ideális kikapcsolódási lehetőséget nyújt a nyugodt környezetben pihenni vágyóknak. A Kastély egy több hektáros francia Kastélypark szívében található, melyet körös-körül szőlődombok, erdők, gyönyörű tájak határolnak. A Fried Kastély Szálloda**** és Étterem igazi Főúri Birtokká nőtte ki [...]
Apponyi Kiskastély
Egy csepp éden a múltból…mintha Rezső gróf vendége lenne…időutazás egy boldog, nyugodt világba. Veteránautók az étteremben, a szomszédos biofarm alapanyagaiból készült étkeink a tányérokban. Családi,üzleti rendezvények. A kastélyhoz tartozó templom szolid esküvők méltó helyszíne. 3 hektáros ápolt park. Evezés, hajózás a Sión. Kerékpártúrák, lovaskocsikázás a szomszédos természetvédelmi területen. Medence, szaunaház, jacuzzi…és sok-sok nyugalom.
Prónay kastély Alsópetény
A műemléki védettség alatt álló barokk kastélyegyüttes rendezvénytermei és lakosztályai különleges környezetet biztosítanak rendezvényeknek és a megfáradt vendégek kikapcsolódásának egyaránt. A kisebbik kastélyépületben található három lakosztály mindegyike kétágyas hálószobával, nappalival és saját fürdőszobával rendelkezik. A hálószobákba pótágy vagy gyerekágy beállítható, valamint a nappaliban kihúzható kétszemélyes kanapé növeli az elszállásolható személyek számát. Vendégházunk hat kétágyas szobával [...]
Rendszer info. Chateau.hu
Chateau.hu domain alatt található kastélyhotelek mostantól a szallodateszt.hu alatt érhetőek el. Az info@chateau.hu a továbbiakban nem él, kéréseikkel kérdéseikkel a kastélyok üzemeltetői, értékesítői a hello@globetrekker.hu címen forduljanak az adminisztrátorhoz. Az áttelepített hotelek esetében mód van felhasználó váltásra, így az értékesítő kollégák fogják tudni kezelni a kastélyok adatlapjait, ezt szintén a fenti címen kell jelezni. A [...]
hote-szallas.com
Falusi szálláshely Kemencén
A Börzsöny hegység egyik legszebb helyén fekszik Kemence, az Ipoly-völgy legrégibb falvainak egyike, ősi palóc falu. A települést festői környezet veszi körül. Az egész falu a Börzsöny oldalába simul, melyet a faluról elnevezett patak szel ketté, ami az Ipolyba torkollik. A település az egykori Hunt család egyik tagjának, Godónak birtoka volt. Nevét őrzi a falu [...]
Apartman Budapest/4900ft/éj/fő
54 nm/3 em.ti 2 szobás lakás igényesen ki alakított 4 +1 személy részére teljes felszerelés ingyenes internet hozzáférés/ tv/ingyenes parkolási lehetőség /közelben étterem bevásárló központ / 3-as metró/érd:06202298799
Vecchia Buda apartman
A 78 m2-es (3 szoba, konyha, fürdőszoba, wc) apartman Óbudán, a Margit-szigethez közel, egy bauhaus stílusú házban található. Jó elhelyezkedésének köszönhetően könnyen megközelíthető. A környék csendes, biztonságos.
Regina apartman
Nemrég felújított apartmanunk, a belváros szívében, a Váci utca szomszédságában található, a Vörösmarty tértől 50-méterre.
Ráday apartmanok
Öt hasonlóan magas színvonalú apartmanunk a város szívében, a Ráday utcában található néhány percnyi sétára a Vásárcsarnoktól, a Váci utcától és a Nemzeti Múzeumtól. Az új építésű házban 24 órás portaszolgálat és lift szolgálja az Ön kényelmét és biztonságát
Danubio apartman
A 36 m2-es, galériás apartman a régi Váci utcában található néhány percnyi sétára a Dunától és a Vásárcsarnoktól. Elsősorban baráti társaságoknak és nagyobb gyerekes családoknak ajánljuk.
Fiore apartman
Töltsön el egy kellemes hétvégét Budapesten a Fiore apartmanban, ahonnan a város látnivalói, fürdői, kirándulóhelyei is könnyen megközelíthetőek!
Fiore apartman
Töltsön el egy kellemes hétvégét Budapesten. Apartmanunkból a város minden látnivalója, fürdők, kirándulóhelyek könnyen megközelíthetőek.
Onda apartman
Teljesen felszerelet, családias hangulatú apartmanunk Budapest központjában várja Önöket. Központi elhelyezkedésének köszönhetően a város bármely pontjáról könnyen, jól megközelíthető. (Az apartman egy csendes belső udvarra néz)
Váci apartman
Igényes, teljesen felszerelt apartmanunk Budapest szívében, de mégics csendes környezetben várja Önöket.
balatoniszallas.com
Zamárdi, ZamárdiClub
Zamárdiban, közvetlenül a vízparton, 1,5 hektáros parkban álló liftes épületben 2 szobás, teljesen felszerelt lakások minimum egyhetes időtartamra kiadók szombati, illetve vasárnapi váltással.
4-6 fős családok számára ideális nyaralási lehetőség.
Képek:
További információk és elérhetőség:
Web: www.facebook.com/ZamardiClub
Siófok, Rufus Ház
A Rufus Ház Siófok Aranypartjának platánokkal szegélyezett utcájában található, mindenhez közel. Egy ugrás csupán változatos programjaival a Coca-Cola Beach House, 200 méterre fekszik a város egyetlen homokos szabad strandja a környék legjobb éttermeivel. Csak pár percnyi sétára vannak a parti sétány színes üzletei, ahogy a hajóállomás illetve a pályaudvar is.
A frissen felújított, igényesen berendezett, zárt [...]
Balatonlelle-Látrány, Családbarát nyaralás a Balatontól 5 km-re
Nem dohányzó, család- és gyermekbarát szálláshely, csendes, nyugodt helyen, a balatonlellei élményfürdőtől és a homokos, lassan mélyülő strandtól kb. 5 km-re, Látrányban, a 67-es úton. Balatonlellén a parkolás mindenhol ingyenes. Az apartman 5-6 személy elszállásolására alkalmas. A tulajdonos teljesen szeparáltan, külön épületben lakik. Háziállat nem hozható.
A földszinten:
1×1 ágyas és 1×2 ágyas szoba,
Nappali - pótágyazható,
Étkező, teljesen [...]
Zamárdi, Kiss Apartman Ház
Zamárdi központjában, szabadstrandtól 150 m-re, csendes utcában fekvő családi ház emeletén 2 db külön bejáratú új erkélyes apartmanlakás, az udvarban földszintes teraszos kisház található családias környezetben.
Összes férőhely 14+1 fő.
Az apartmanok és a kisház minden helyiségében mennyezeti ventillátor és lakrészenként 1 db bútorba épített széf van.
Az apartmanokhoz ágynemű és ágynemű huzat is tartozik. Minden apartman [...]
Balatonboglár, Bestapartman
Az apartmanház Balatonboglár központjában, de mégis kellemes, nyugodt utcában található.
Ideális családosok,idősebb korosztály és a fiatalság számára egyaránt.
Az apartmanházban 5 teljesen külön bejáratú lakás található. Az apartmanok igényesen felújítva, teljesen felszerelve.
Baba- és gyerekbarát szállás vagyunk.
Földszinti apartmanok:
2 db 4 fős apartman,
A földszinten található egy közös társalgó, ahol a vendégek ismerkedhetnek, beszélgethetnek egymással.
Emeleti apartmanok:
1 db 4 fős [...]
Balatonakarattya, Sofi Nyaralóház
A nyaraló Balatonakarattyán van ( Kenese és Aliga között), a tó keleti partján, ahol mindig van fürdésre alkalmas mély víz is. A hely nyugodt, pihenésre alkalmas, baráti társaságok, kisgyermekes családok részére egyaránt ideális. A háztól kb. 2 percre van a játszótér, a zöldséges, az élelmiszerbolt. A strand gyalog kb. 10-15, kocsival 3-5 percre. Az autópálya [...]
Gyenesdiás, Dencs Apartmanház - Kedvező árakkal és csomagajánlatokkal
Gyenesdiás zöldövezetében lévő igényesen berendezett apartmanházunk a strandtól 10 perc sétára a környéken bolt, éttermek, templom, éjszakai szórakozási lehetőség, 30 percenkénti busz járat Keszthelyre és Hévízre 5 perc sétára található.
A településen az egész éves népművészeti, folklór programok mellett lovarda, íjászati, quadozási lehetőség is kínálkozik az idelátogatóknak.
További képek:
Az apartmanház maximálisan fel van szerelve, mind a [...]
Balatonszemes, Szemes Apartman
Kiadó emeleti-teraszos, teljesen felszerelt, amerikai konyhás apartmanok 4 fő részére.
Apartmanunkban egy francia ágyas hálószoba, zuhanyzós fürdőszoba és egy amerikai konyhás nappali található. Nagy teraszunk lehetőséget ad reggelizésre, délutáni sziesztázásra, és napozásra egyaránt.
Várjuk szeretettel vendégeinket a 2012-es idényben is a május 21-től szeptember 23-ig tartó időszakban !
Szolgáltatások:
Felszerelt konyha: mikrohullámsütő, kávéfőző, főzőlap, kenyérpirító
A nappaliban SAT-TV található
Napernyő,
Fregoli.
A kertben:
Lehetőség [...]
Ábrahámhegy, Klarissza Ház - min. 85-105 Euro/6-8 fő/nap
A Balaton északi partján, Ábrahámhegyen, csendes, nyugodt környezetben úszómedencés ház 6-8 fő részére kiadó.
A strand, illetve a Balaton part a kiadó háztól 700 méter távolságra helyezkedik el. Autóikkal a ház udvarán, biztonságosan parkolhatnak.
A tulajdonos külön lakrészben lakik.
Földszint:
1 Nappali SAT-TV-vel
1 Konyha (hűtőgép, mikrohullámú sütő, kenyérpirító, kávéfőző)
1 Fürdőszoba, WC.
Emelet:
4 db hálószoba,
1 Tusoló, WC.
Ár (6-8 fő részére):
Előszezon: [...]
Alsóörs, Szandra Panzió
A Szandra*** Panzió a Balaton északi partján, Alsóörsön található, Veszprémtől 12 km-re, a Bakony hegység elővonulatát képező dombos, erdős, festőien szép és egészséges klímájú Balaton felvidék lábánál. Az elérést és megközelítést az M7-es autópálya, a 8-as és 71-es főút közelsége, valamint a kiváló vonat és autóbusz közlekedés optimálisan biztosítja.
A panzió a vízparttól 800 m-re található [...]
Minden jog fenntartva! 2005-2012 © Portal Internet Kft.