Kiemelt AJÁNLATUNK

A Varga-Márfy Kft. higiéniai termékek, szennyfogó illetve emblémás szőnyegek, alumínium profilos szennyfogó szőnyegek, ergonómiai szőnyegek gyártásával és forgalmazásával valamint digitális nyomtatással foglalkozik 1997 óta.

Cégünk több évtizedes szakértői gyakorlattal vállalja telkek, lakások, családi házak, telephelyek, ipari létesítmények értékbecslését, illetve igazságügyi szakértői vélemények készítését, az ország egész területén.

Sokéves kertépítési gyakorlatunk után elégedett ügyfeleink és a felmerülő igények kiszolgálására megnyitottuk első Kerttervező irodánk 2009. áprilisában Érden. Az 1994-es cégalapítás óta rendszeres kerttervezői és kertépítési munkáink hazai tapasztalata mellett fontosnak tartjuk, hogy a Nyugat-Európai trendek is helyet kaphassanak kertjeinkben! Rendszeres hazai és külföldi szakmai továbbképzéseink eredményét elégedett ügyfeleink sora bizonyítja, hiszen kész álomkertjeiket büszkén osztják meg referenciaként az érdeklődőkkel. Örömmel vágtunk bele tehát egy önálló kerttervező iroda létesítésébe, mivel a tapasztalatok azt mutatták, hogy egyre több olyan megrendelés érkezik hozzánk, amiben igazán személyre szabott, egyedi és minőségi kertek megálmodására, tervezésére kérnek fel minket. Ennek alapfeltétele a jó személyes kapcsolat Ügyfeleinkkel, hiszen megfelelő kommunikáció nélkül csak sablonkertek készítésére van mód! Az első koncepcióktól akár egészen a kivitelezésig szívvel-lélekkel dolgozunk azon, hogy kertje – legyen akár aprócska, vagy tágas, legyen akár egy intim belső udvar, egy szelet kis előkert, de akár egy kisebb birtok – olyan legyen, amilyet mindig is álmodott! Sokszor kopár területtel van dolgunk, sokszor pedig meglévő kertet kell átalakítanunk. Változatos stílusban tervezünk, legyen akár modern, akár hagyományos falusi, vagy Mediterrán, távol keleti, esetleg romantikus angolkert, vagy klasszikus, követjük Ügyfeleink elképzelését, és igazítjuk azt a ház belső és külső megjelenéséhez. Filozófiánk, hogy a kert legyen házunk része, kiegészítése, melyet mint ’nyári nappali’-t használhatunk. Ügyfeleink mondják, hogy megújult kertjük egyben életüket is megváltoztatja: a mindig is álmodott környezet új szokásokra, új tevékenységekre csábít, és legtöbbjük meglepődve tapasztalja, hogy az eddig szinte használatlan kert hirtelen életük részévé, életformájukká válik! Az egyedi megbízásokba mindig kíváncsian vágunk bele, hiszen minden egyes kert egy újabb kihívás, hogy valami egyedülállót, igényeset alkossunk, s végül Megrendelőinkkel együtt örüljünk és gyönyörködjünk a közösen teremtett Alkotás felett! Várjuk Önt is Ügyfeleink körébe, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Akciók - Ajánlatok (legfrissebb)
Programok
greeninfo.hu
Könyvtől a táborig
Zöld irányba folynak az EU pénzek?
Barlangzárral a denevérekért
Bioremediáció a talajkutató laborban
Kipusztulhat az emlősök tíz százaléka
cityweekend.hu
Napra koncert
Dátum: Cs, Máj 24 - 20:00
Hol: A38 állóhajó Részletek
Elérhetőség: Beküldte: radiofan
Felhasználó leírása:
Különlegesen vérpezsdítő koncertet ad május 24-én a Napra a budapesti A38 állóhajón. A népzene és a rockzene szerelméből született harmóniát fúvósokkal és balkáni hangulattal fűszerezi meg a Fonogram-díjas zenekar. A Napra fellépésére külföldi koncert-és fesztiválszervezők, menedzserek és szakújságírók is érkeznek Budapestre.
Május 24-én kezdődik „Az Értől az Óceánig” című koncertsorozat, amely a szárnyaló, táncos, elszálló és megpörgető népzenék és világzenék javát mutatja be egy-egy zúzós, szenvedélyes, vidám estén. A fellépésekre a közönség mellett külföldi menedzserek, koncert- és fesztiválszervezők, zenei szakújságírók is érkeznek, hogy megismerjék a legkiválóbb hazai világ- és népzenei produkciókat, zenekarokat.
A koncertsorozat nyitónapján, május 24-én 20 órától az A38 állóhajón a Kárpát-medence népzenéjét, az autentikus és urbánus cigányzenét, valamint a rockzenét mesterien elegyítő Napra zenekar bizonyítja be újra, hogy a fantáziája és a kísérletező kedve kiapadhatatlan.
- A Jaj, a világ! és a Holdvilágos című nagylemezeink, valamint a Naiv című kislemezünk számait is játszani fogjuk. A három lemez zeneileg teljesen más, hiszen éltető erőnk a kísérletezés. Az A38-ra fúvósokat is hívunk, akik tüzes balkáni dallamokkal és ritmusokkal bolondítják meg a számainkat. Egyikük Szokolay Dongó Balázs lesz, akit gyakran vendégül látunk a koncertjeinken. Ez fellépés azért is rendhagyó, mert a világ minden tájáról érkeznek a zenei élet nagyágyúi. Többen közülük ismerik és elismerik a zenekarunkat, hiszen számos külföldi eseményen, például a koppenhágai World Music Expón adtunk ízelítőt a dalainkból. Ugyanakkor ez lesz az első alkalom, hogy az itthoni közönségünk előtt látnak minket játszani, aminek nagyon örülünk– mondta Both Miklós, a Napra zenekar gitáros frontembere.
A Napra mellett a Fókatelep és DJ Suefo is fellép az A38-on május 24-én. A koncert 20 órakor kezdődik, a jegyek elővételben és a helyszínen is 1000 forintba kerülnek.
Gyermeknapi lézerharc
Dátum: V, Máj 27 - 09:00
Hol: Laserforce aréna
Elérhetőség:
- 0036305527309
- info@laserforce.hu
- laserforce.hu/?p=2269
Felhasználó leírása:
Gyermeknapon is lézercsata! Ha már összeállt a csapat, vagy ha egyke vagy, akkor is megfelelő és izgalmas program Neked! 1200 m2, UV fény és hanghatások fokozzák a hangulatot! Gyermeknapon akciós árakon várjuk a 14 éven aluliakat!
FELVIDÉKI MESESZÍNHÁZ A MAGYARSÁG HÁZÁBAN
Dátum: Szo, Máj 19 - 10:30
Hol: Magyarság Háza (1014 Budapest, Szentháromság tér 6.)
Beküldte: mh
Felhasználó leírása:
ÖREGAPÁM MESEFÁJA - FELVIDÉKI MESESZÍNHÁZ 2012-BEN ELŐSZÖR MAGYARORSZÁGON!
Az „Öregapám mesefája” című bábszínházi műsorban a népmese és a polgárosodó mesteremberek mesevilága találkozik. Ezt a világot Badin Ádám és társulata egy mesefára fűzte fel, ahonnan a történeteket leszedegetik a kicsik és a nagyok számára. Kinyílnak a mesefa titkai. A magyar mesevilág fontos a nemzeti hagyományaink ápolásában, az előadás illeszkedik a Magyarság Háza küldetéséhez és a nemzetpolitikában 2012-ben meghirdetett Külhoni Magyar Óvodák Éve programhoz.
A belépés díjtalan. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Latin és kubai est Hugo Sanchezzel
Dátum: P, Máj 25 - 21:00
Hol: Bisztró 53
Elérhetőség:
- +36302014841
- info@bisztro53.hu
- bisztro53.hu/ujra-latin-hangulat
Felhasználó leírása:
A korábbi sikeres est után újra eredeti latin hangulat a Bisztró 53-ban!
Roller és kerékpáros amatőr street jam
Dátum: Szo, Máj 19 - 11:00
Hol: Békásmegyeri Közösségi Ház
Elérhetőség: Beküldte: kulturkozpont
Felhasználó leírása:
Első ízben rolleres és biciklis jam a Csobánka téren.
Bukósisak kötelező!
A belépés ingyenes.
Tavaszi kórustalálkozó
Dátum: Szo, Jún 2 - 17:00
Hol: Óbudai Kulturális Központ 1032 Budapest, San Marco u. 81.
Elérhetőség:
- 388-2373, 388-7370
- kulturkozpont@kulturkozpont.hu
- www.kulturkozpont.hu
Felhasználó leírása:
Június 2. 17.00
Házigazda az Óbudai Kamarakórus Vezényel: Erdős Ákos
Jegyár: 500 Ft
Történelmi előadás
Dátum: K, Jún 5 - 15:00
Hol: Óbudai Kulturális Központ 1032 Budapest, San Marco u. 81.
Elérhetőség:
- 388-2373, 388-7370
- kulturkozpont@kulturkozpont.hu
- www.kulturkozpont.hu
Felhasználó leírása:
Június 5. kedd 15.00 – Szabadságharcaink a XVII. században Előadó: Dr. Tóth József történész Az előadás ingyenes.
Népek tánca táncház: Ír táncház – Éirí együttes
Dátum: Sze, Máj 23 - 18:30
Hol: Óbudai Kulturális Központ Csillaghegyi Közösségi Háza 1039 Budapest, Mátyás király út 11-15.
Elérhetőség: Beküldte: kulturkozpont
Felhasználó leírása:
Május 23. szerda 18.30- 20.30
Idén 40 éves a táncházmozgalom. Ennek tiszteletére havi rendszerességgel tartunk táncházat. Különböző országok táncát mutatjuk be, és tanítjuk meg. Ír napunkon a Csillaghegyen már jól ismert ír Éirí együttes kelta ritmusaira rophatjuk.
A belépés díjtalan!
Jazztination
Dátum: P, Máj 25 - 19:30
Hol: Óbudai Kulturális Központ Csillaghegyi Közösségi Háza 1039 Budapest, Mátyás király út 11-15.
Elérhetőség: Beküldte: kulturkozpont
Felhasználó leírása:
Jazz klub Jegyár: 800 Ft
Május 25. péntek 19.30
A Jazztination a jazz kiismerhetetlen ösvényeit járja, stílusa a mainstream, free, fusion keveréke. Velük Csillaghegyre a jazz életteli, lendületes változata látogat el, és egy csodás női hang, aminek bűvköréből senki sem akar szabadulni. Kanizsa Georgina – ének, Bäck Zoltán – gitár, Miskolczi Márk – bőgő, Urbán Marcell – dob
Cirkuszolunk
Dátum: Szo, Máj 19 - 10:00
Hol: Óbudai Kulturális Központ Csillaghegyi Közösségi Háza 1039 Budapest, Mátyás király út 11-15.
Elérhetőség: Beküldte: kulturkozpont
Felhasználó leírása:
Május 19. szombat 10.00-14.00
Gyermeknapi előzetes Kóstolj bele a cirkusz világába! Próbáld ki a zsonglőreszközöket: labda, buzogány, karika, tányér, diaboló, poi, ördögbot, virágbot. Egyensúlyozhatsz egykerekűn, gólyalábakon, extrém ugráló gólyalábon is. Tapasztalt artistánk minden órában tíz perces kedvcsináló bemutatót tart. Garantáljuk a nagyszerű és sérülésmentes szórakozást. Meglepetés vendég: Zsozsó bohóc A belépés díjtalan.










