Kiemelt AJÁNLATUNK

B Perfect Nyelvsdió Kft.
A BPerfect Nyelvstúdió 2010 szeptemberében kezdte meg működését Érd központjában, könnyen megközelíthető helyen, parkolási lehetőséget biztosítva. Iskolánkban angol, német, spanyol, olasz, orosz és francia nyelvek oktatását vállaljuk. Az általános nyelvtanfolyamok mellett folyamatosan indítunk nyelvvizsgára felkészítő, illetve szaknyelvi vizsgára felkészítő tanfolyamokat (gazdasági, turizmus, vendéglátás) Többféle nyelvvizsgára készítünk fel (TELC, ECL, BME), szaknyelvből (OECONOM, BGF, Zöld út, GazdálKODÓ), de a vizsgázóink egyéb igényeinek is szívesen eleget teszünk. Iskolánk a minőségi nyelvoktatás híve, célunk, hogy diákjaink a lehető legjobb tudást szerezzék meg, érdekes, interaktív órák keretében sajátítsák el a nyelvek tudományát.
Nyomdaipari Szolgáltatások Berei és társa Kft
Szemünk előtt egyetlen cél lebegett (lebeg), olyan munkahelyet teremteni, ahol az emberi kapcsolatoknak fő szerep jut. Az évek folyamán sikerült egy profi szinten dolgozó, jól összeszokott kis közösséget kialakítanunk, akik igyekeznek a Megrendelők minden igényének és elvárásainak megfelelni. Kollégáim és a magam nevében is mondhatom, hogy sokat dolgoztunk azon, hogy ez a Cég ilyen formában és módon létezzen és működjön, de a legrosszabb körülmények között sem tévesztettük szem elöl a legfontosabbat, mert számunkra alapvető érték a becsület, a munkahely szeretete, a szakmai tudás, a tisztelet és az emberi értékek.
Díszes fészek 2003 Bt
Több éves tapasztalattal, referenciákkal rendelkezünk. Nagy hatékonyságú takarítógéppel dolgozunk. Első fázisban: (porolófej segítségével) eltávolítjuk a lerakódott port az atkákkal együtt. A tisztítás hatékonyságához elengedhetetlen ez a művelet. Második fázisban: Saját fejlesztésű módszerrel fellazítjuk a letapadt koszt, zsiradékot, majd géppel nedvesen + szárazon átmegyünk a felületen. Bio tisztítószereket használunk a szövettől (szőnyegtől) függően. Az elszineződést(pl.: kávé, vörösbor, vér folt) teljes mértékben eltüntetni nem lehet. Eltűnik a kosz, zsír, stb. Ennél a módszernél a száradási idő kb. 24 óra(télen fűtéssel, szellőztetéssel; esős időben ventillátorral rásegítve). A szövetek tisztítószer mentesek lesznek, más tisztítási módszernél mindig marad benne vegyszer.
 
LavazzaWorkaniaVallalkozó Információs MagazinUni BrikettBRAINTURBO_3HAVI

Sport

NSO

MLSZ: a kormányrendelet ellentmond a FIFA-kódexnek, ezért mentették fel Aczélt

Amint arról tegnap beszámoltunk, a Magyar Labdarúgó-szövetség fellebbviteli bizottsága szerdán elévülés miatt felmentette Aczél Zoltánt, a Haladás korábbi vezetőedzőjét. A határozat ellen fellebbezésnek helye nincs, azaz a szakember akár már csütörtökön munkát vállalhatna valamelyik magyar klubcsapatnál. A döntés hátteréről az MLSZ jogi és sajtóirodájának vezetője, borbély Zoltán és Csorba Zsolt, a fellebbviteli bizottság elnöke is nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

NBA: Dallasban győzött a Lakers, Westbrook és Lin is nyerő ember volt

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján a címvédő Dallas hazai pályán szenvedett vereséget a Los Angeles Lakerstől. A sorozatban negyedik sikerét begyűjtő Oklahoma ezúttal a Boston ellen nyert 119–104-re, köszönhetően többek között Russell Westbrook 31 pontjának. Fölényes sikert aratott a Chicago a Milwaukee fölött, Jeremy Lin vezérletével győzött a New York az Atlanta ellen.

London 2012: testhez simuló szuperdresszek dönthetnek a síkfutás érmeiről

Komoly újításokkal jelentkezik az olimpia évében a Nike sportszergyártó cég, amely New Yorkban mutatta be legújabb fejlesztésű termékeit olyan neves sportolók közreműködésével, mint a kilencszeres ötkarikás aranyérmes atléta Carl Lewis, a sprinter Carmelita Jeter és Walter Dix vagy Deron Williams, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő New Jersey Nets irányítója.

NHL: az Ottawa öt gólt lőtt a Washingtonnak, nyert a Boston

Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján három mérkőzést rendeztek. Az Ottawa hazai pályán 5–2-re nyert a Washington ellen. A Boston a St. Louis vendégeként, a Colorado otthon a Los Angelesszel szemben győzött.

Tenisz: Ferrer újabb hazai játékost búcsúztatott Buenos Airesben

Az első helyen kiemelt spanyol David Ferrer az első fordulóban Andrés Molteni ellen aratott sikere után egy újabb argentin játékost vert meg a Buenos Aires-i salakpályás férfi tenisztornán: a második körben Facundo Bagnist győzte le 6:3, 6:4-re.

BL: Beckenbauer szerint a Bayern képes 2-3 góllal legyőzni a Baselt

A Bayern München 1–0-s vereséget szenvedett Bázelben a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, ám Franz Beckenbauer, a bajor klub tiszteletbeli elnöke szerint még így is simán továbbjuthatnak.

BL: Ez a mérkőzés jól jellemzi a mostani helyzetünket - Ranieri

Az Inter labdarúgócsapatát irányító Claudio Ranieri szerint a Marseille-ben, a BL-nyolcaddöntőjének első mérkőzésén elszenvedett 1–0-s vereségük jól jellemzi pillanatnyi helyzetüket.

BL: Kicsi az előnyünk, de jobban állunk mint egy éve - Deschamps

Didier Deschamps, a Marseille vezetőedzője elégedett volt az Inter elleni 1–0-s győzelmet követően.

Tenisz: Tsonga nem kímélte honfitársát, Marosi párosban továbbjutott

Az első helyen kiemelt Jo-Wilfried Tsonga nem adott esélyt Nicolas Mahut-nek a Marseille-ben zajló férfi teniszverseny második fordulójában. A világranglista 6. helyezettje 6:3, 6:2-re verte meg a 2010-es wimbledoni tornán a profi tenisz történetének leghosszabb mérkőzését John Isner ellen elveszítő honfitársát.

Origo - Sport

Szobor lett Zidane szabálytalanságából - sportkép

Bronzszobrot készített a 2006-os focivébé döntőjének hírhedt jelenetéről Adel Abdessemed képzőművész. A New Yorkban látható műalkotás azt a pillantot ábrázolja, mikor Zinedine Zidane lefejelte Marco Materazzit. A franciát, akit előtte provokált az olasz, kiállították, a csapata pedig büntetőkkel elvesztette a döntőt.


Olcsón nézhetik a munkanélküliek a Real Madridot

Jelentős árengedménnyel kínál belépőket munkanélküli szurkolóinak a vasárnapi, Real Madrid elleni mérkőzésre a spanyol bajnokságban szereplő Rayo Vallecano.


Saját csapattársa rúgta szemen a Porto védőjét - videó

Saját csapattársa okozott sérülést Nicolás Otamendinek, a Porto argentin védőjének a Manchester City elleni Európa Liga-visszavágón. Otamendi éppen elfejelte a labdát a 16-oson belül, amikor Maicon fejbe találta, és a rúgástól felszakadt a szemöldöke, le is kellett cserélni. Az argentin játékos sérült szemét leragasztották, és csütörtökön vetik tüzetesebb orvosi vizsgálat alá. A meccset 4-0-ra nyerte a City, amely így 6-1-es összesítéssel jutott a 16 közé.


A Pick Szeged oktatta a Tatabányát a kézirangadón

A Szeged rendkívül könnyedén nyert a Tatabánya ellen a Budapest Bank férfikézilabda-liga szerdai játéknapján.


A 35 pontos siker is kevés volt a Falcónak a továbbjutáshoz

A Szombathely szerdán 35 ponttal jobbnak bizonyult a vendég Atomerőműnél, de ez is kevés volt ahhoz, hogy kiharcolja a legjobb négy közé jutást a férfikosárlabda Magyar Kupában.


Csak egy negyedig volt szoros a Vasas-Pécs pólómeccs

A Vasas 18-7-re nyert a Pécs ellen a Vodafone férfivízilabda ob I 12. fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésén.


Egy büntetővel gyűrte le a Catania a Sienát

A Catania egygólos győzelmet aratott Sienában az olasz labdarúgó-bajnokság 21. fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésen.


A Bayern és az Inter is pórul járt a hajrában a BL-ben

A 2010-es BL-döntő két résztvevője, a Bayern München és az Internazionale is megkezdte nyolcaddöntős szereplését az idei sorozatban, a bajorok a svájci Basel, az olaszok a francia Marseille vendégei voltak, és mindkét csapat egygólos hátrányba került egy-egy hajrábeli gól miatt.


Rosszul járt az Ibrahimovic kocsija elé álló riporter - videó

Nem tudni, mi járt a fejében annak a riporternőnek, aki a Milan edzőtábora előtt az út közepén állva próbálta meg szóra bírni az autójával elhajtó Zlatan Ibrahimovicot. A Milan fenegyereke nem állt meg a mikrofonját a kocsi felé tartó nőnek, akinek a visszapillantó tükör állítólag megsebesítette a kezét, és ezért orvosi ellátásban részesült. A Milan közleményt adott ki az eset után, amelyben megvédte Ibrahimovicot, aki a klub szerint nem vonható felelősségre a történtekért.


Torghelle első tétmeccsén gólt szerzett a Videotonban

A Videoton a télen szerződtetett Torghelle Sándor, valamint Nikolic Nemanja góljával 2-0-ra nyert a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. A Honvédtól érkezett csatár első tétmérkőzésén lépett pályára fehérvári színekben.


Origo - Forma1

Vettel: Lassabbak leszünk, mint tavaly

Sebastian Vettel szerint az új szabályok miatt a Red Bull lassabb lesz, mint tavaly. A harmadik világbajnoki címre még nem gondol a német, de nekifut a triplázásnak.

Alonso: Még hosszú az út a Ferrari előtt

Fernando Alonso 75 kört tett meg a barcelonai teszt keddi napján, a spanyol szerint még sok munka áll a Ferrari előtt.

Brawn a Red Bullt, Vettel a McLarent dicséri

Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke szerint idén is a Red Bull diktálhatja a tempót. A címvédő Sebastian Vettelnek a McLaren hosszú etapokon mutatott tempója tetszett Barcelonában.

Räikkönen csapata feladta az egész tesztet

Súlyos műszaki probléma miatt gyakorlatilag a teljes barcelonai tesztet kénytelen kihagyni a Lotus. A csapat azt állítja, hogy ki tudja javítani a hibát.

A Force India volt a leggyorsabb Barcelonában

Szerdán Nico Hülkenberg és Sergio Pérez is beférkőzött a Red Bull elé a teszten, igaz, ehhez a szuperlágy gumikra volt szükségük. Fernando Alonso az utolsó pillanatban kapaszkodott fel a 4. helyre.

A Mercedes hosszabbítana Schumacherrel

Bár Michael Schumacher jövője egyelőre bizonytalan, a Mercedes vezetői elégedettek a teljesítményével, és utaltak arra, hogy 2012 után is a csapatnál maradhat.

Egy lépéssel közelebb a Bahreini Nagydíjhoz

A bahreini helyzet figyelésével megbízott független szakértő szerint biztonságosan meg lehet rendezni az áprilisi futamot, amely a béke megteremtését is elősegítené az országban. 

Brawn: Nincsenek egyértelmű szabályok

Miközben a csapatok megpróbálják a lehető legtöbbet kihozni az új szabályokból, Ross Brawn szerint idén is láthatunk majd vitás megoldásokat az autókon, az F1-es szabályok ugyanis soha nem tiszták.

A Mercedesnek elege van a negyedik helyből

A németek rendszeres dobogós helyezéseket és a legjobb három csapat közé kerülést várják a W03-tól. Az autó vasárnapi kipróbálása után a versenyzők optimisták.

Vettel kezdett az élen Barcelonában

Az előszezon második tesztjén a Red Bull vett repülőrajtot, a címvédő az időeredményein folyamatosan javítva, magabiztosan került a tabella élére. Mögötte a Force India és a McLaren végzett.

168 óra - Sport

Számszeríjász Eb: egy arany és egy bronz a magyarok eredménye

Egy-egy arany- és bronzéremmel zárta a magyar csapat a budapesti field számszeríjász Európa-bajnokságot.

Újra Európa-bajnok Sidi Péter

Sidi Péter megvédte címét vasárnap a férfi kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett számban a belgrádi sportlövő Európa-bajnokságon.

Fájdalmasan fiatalon: Meghalt Tócsán Tibor

Kórházba szállítás után meghalt az a motoros, aki szombat délelőtt szenvedett balesetet Debrecenben; a 20 éves áldozat a debreceni Báthory SE világ- és Európa-bajnok kick-box versenyzője volt.

Magyar aranyak az ifjúsági öttusázó Eb-n

Aranyérmet nyert Földházi Zsófia egyéniben, illetve Zics Adrienn-nel és Józan Beátával csapatban az ifjúsági korú öttusázók székesfehérvári Európa-bajnokságán.

Tragikusan fiatalon meghalt egy focista - A pályán esett össze

A 34 éves hátvéd kedden a harmadosztályú Matsumoto Yamaga edzésén veszítette el az eszméletét, az orvosok szerint hőgutát, majd szívrohamot kapott. Azóta az intenzív osztályon ápolták, ám állapota válságos maradt, s helyi idő szerint csütörtökön kora délután életét vesztette.

A magyar olimpikont teljesen letörte a vereség

Cseh László óriási csalódásként élte meg, hogy nem jutott be a férfi 400 méter vegyes döntőjébe a sanghaji vizes világbajnokságon.

Az úszást is a magyarok nyerték az öttusa Eb-n

A vívás után az úszást is megnyerte mindkét magyar csapat az angliai öttusa Európa-bajnokság hétfői váltóversenyében.

Kigyulladt autó, zuhogó eső: izgalmas volt a Magyar Nagydíj

A McLaren-Mercedes pilótája, Jenson Button 200. Forma-1-es futamán ünnepelhetett: ő nyerte a Magyar Nagydíjat. A címvédő, és a pontversenyben vezető Sebastian Vettel második helyével tovább növelte előnyét.

"Ezért jöttem" - Gyurta Dániel világbajnok!

Megvan az első magyar arany Sanghajban, Gyurta Dániel 200 m mellen megvédte világbajnoki címét. A második legjobb idővel került a döntőbe. Egyedül a japán Kitadzsima Koszuke végzett előtte, akit a döntőben is jobban kezdett, de egy fantasztikus hajrával Gyurta megelőzte. A magyar úszó győztes ideje 2 perc 8.41 másodperc volt.

Ötödik a női váltó 4x200-on

A magyar női 4x200 méteres gyorsváltó az ötödik helyen végzett a sanghaji vizes világbajnokság úszóversenyeinek csütörtöki napján.

Metropol

Előny a Baselnél és a Marseille-nél

Mindkét csapat hazai környezetben egygólos előnyt szerzett a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első, szerdai mérkőzésén.

Könnyedén ejtette ki a címvédőt a Manchester City

A Manchester City hazai pályán nagyon sima, négygólos győzelmet aratott a címvédő FC Porto felett a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjébe jutásért rendezett párharc szerdai visszavágóján, ezzel bejutott a legjobb 16 közé.

Rooney nem játszhat az Ajax ellen

Torokgyulladása miatt nem léphet pályára a csütörtöki, Ajax Amsterdam elleni Európa Liga-visszavágón Wayne Rooney, a Manchester United labdarúgócsapatának támadója.

Aczél Zoltánt felmentette az MLSZ

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága szerdán elévülés okán felmentette Aczél Zoltánt, akit a fegyelmi bizottság tavaly decemberben függesztett fel a munkavégzés alól azt követően, hogy a trénerrel szemben még a Siófok vezetőedzőjeként kötelességszegés és vesztegetés gyanúja merült fel.

A BKV Előre ügyvezetője befektetőket keres

Elnökségi felhatalmazással a sportklub megmaradását előmozdító befektetőket keres a BKV Előre SC ügyvezető igazgatója.

Marosi búcsúzott Monterreyben

Marosi Katalin két játszmában kikapott a cseh Eva Birnerovától a 220 ezer dollár összdíjazású monterreyi salakpályás női tenisztorna első fordulójában.

Kétgólos előnyt szerzett a Napoli

A Napoli kedden hazai pályán 3-1-re legyőzte a Chelsea-t a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, így kedvező helyzetből várhatja az angliai visszavágót.

A 93. percben egyenlítettek az oroszok

A CSZKA Moszkva kedden 1-1-es döntetlent játszott a Luzsnyiki Stadionban a Real Madrid együttesével a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

90 nap alatt szelte át az óceánt

Célba ért Janice Jakait német extrémevezős és természetvédő: a terveknél sokkal hamarabb, kilencven nap alatt szelte át az Atlanti-óceánt. A Portugáliából indult 34 éves nő kedden érte el a célállomást, Barbadost.

Térdműtét vár John Terryre

A 31 éves hátvéd várhatóan szerdán fekszik kés alá, és 6-8 hétig lesz harcképtelen.

NOL

Nagy csapatok, nagyfeszültség

„Minden nagy név a keretben” – írta a Marseille-be utazó Internazionale együtteséről a La Gazzetta dello Sport, de a díszes társaság egybegyűjtése nem jelent semmit, hiszen a Bologna elleni hazai 0-3 alkalmával Julio Cesar, Maicon, Lucio, Zanetti, Cambiasso, Sneijder, Forlan, Pazzini is játszott, pontosabban a pályán volt...

Fehérvár:vereség a ráadásban

Az osztrák liga mostani évadában mindannyiszor győzött a Fehérvár az Olimpija Ljubljana otthonában, tehát a negyeddöntő második – első szlovéniai – mérkőzése előtt a magyar csapatnak minden oka megvolt a bizakodásra.

Édes nápolyi

Bár sokáig úgy tetszett, a Real Madrid Moszkvában is megőrzi addigi százszázalékos mérlegét a Bajnokok Ligája 2011-12-es sorozatában, a 93. percben jött Pontus Wernbloom, és egyenlített...

Kard ki kard!

Akadt néhány jeles napja a magyar kardvívásnak a múltban, de most nem a hajdani dicsőséges idők egy-egy dátuma, hanem március 17. és 18. jár a szakág képviselőinek fejében. A helyszín Moszkva lesz, ahol az utolsó, az olimpiai kvalifikáció szempontjából még értékelendő Világ Kupa-versenyt rendezik majd. Az orosz fővárosban kap utolsó esélyt a magyar csapat arra, hogy – ezúttal a szó szoros értelmében – kivívja a londoni részvétel jogát.

Halálos tavasz?

A labdarúgó Bajnokok Ligája karikatúrájaként is felfogható, hogy az angol bajnokság jelenlegi ötödik helyezettje vív nyolcaddöntőt az olasz első osztály hatodikjával. Miközben az UEFA úgy tesz, mintha mindent elkövetne a pénzügyi-gazdasági elhatalmasodás ellen, e párosítás is bizonyítja, hogy korántsem olyan édes az a nápolyi... (Nem a sértettség szól belőlünk, mert nincs olyan BL-rendszer, amelyhez napjaink magyar műfutballjának bármi köze is lehetne.)

Bunyó bent, bunyó kint

Vitalij Klicskótól elsöprő, megtorló hadműveleteket várt a közönség jó része a WBC-szervezet feszült hangulatban kezdődő, müncheni, nehézsúlyú világbajnoki címmeccsén. Ennek első számú oka az volt, hogy Dereck Chisora a pénteki nyilvános mérlegelésen –a profi boksz rítusai közé tartozó szemtől szembe állás, mondhatni tekintetcsata során – pofon vágta az ukránt.

Veszprém: 'Nincs edzőkérdés'

Rendkívüli ülést tartott Veszprémben a helyi férfi kézilabdaklub elnöksége. Az MTI jelentése szerint a tanácskozáson kiderült: „nincs edzőkérdés” a Bajnokok Ligájában bukdácsoló csapatnál.

Volán: 7-es járat

Prímán kezdte a fehérvári csapat a szlovén Olimpija Ljubljana elleni osztrák bajnoki negyeddöntő első mérkőzését: a liga góllistáját vezető Sofron István már a kilencedik percben elszomorította Jean-Philippe Lamoureux kapust (1:0).

Norvég minta, magyar siker

Négy norvég állampolgár ült a Győr és a címvédő Larvik női kézilabdacsapatának Bajnokok Ligája-mérkőzése utáni sajtótájékoztatón az asztal mögött. Ám Böhn edző és Lunde Haraldsen kapus ezúttal a magyar együttes színeiben nyugtázta a sikert...

Szórakozott professzor

Lomha, ingatag, kapura teljesen veszélytelen – ilyen híre volt Mike Hankénak, amikor a korábbi német válogatott csatár tavaly Hannoverből Mönchengladbachba igazolt. Hanke tudta: ez az utolsó esélye, mielőtt végleg leírják a futballüzletben.

Sport Géza

3-3 helyett 1-0-ra verte a Basel a Bayernt

86.-ban kaptak gólt a németek a kapusok meccsén, a másik BL-mérkőzésen a Marseille a 93.-ban nyert 1-0-ra az igen gyengén futballozó Inter ellen.

FC Basel–Bayern 1 - 0

A svájciak verték ki a MU-t a BL-ből, ráadásul ugyanezen a pályán. A Bayernnek sem lesz egyszerű. Online.

Torghelle 1. meccsén gólt lőtt a Videotonban

A Ligakupában Diósgyőrben győzött a bajnokcsapat.

EL: 4-0, lemosta a City a címvédő Portót

18 mp után vezettek, 6-1-gyel mentek tovább.

Marseille-i tenisztorna: Tsonga negyeddöntős

A szintén francia Nicolas Mahut-t verte.

SamsungSport

Nem véletlenül most robbant ki a szombathelyi kaszinóügy

A SamsungSport.hu olvasói szerint nem véletlen, hogy éppen valaki mégis azon a héten küldi el a Haladás egyik bankszámlakivonatának másolatát a Vas Népének, amikor a szombathelyi közgyűlés a város költségvetését tárgyalja...

Újabb Bayern-blama: a Basel is nagy falat volt

A Bayern München vereséget szenvedett a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán: a bajorok 1-0-ra kaptak ki a Basel otthonában.

Az Inter torkán a kés: a BL-ben is kikaptak a milánóiak

Ismét gólképtelen maradt az Internazionale: a milánóiak 1-0-ra kikaptak Marseille-ben, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

Ez amatőr hiba, kedves MLSZ

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága egészen amatőr hibát követett el Aczél Zoltán felfüggesztésével, derült ki szerdán a Fellebbviteli Bizottság ülésén.

Átigazolások: felforgatták a Videotont, "elvérzik" a ZTE

Kedden éjfélkor lezárult az átigazolási időszak Magyarországon; ennek apropóján az NB I csapatainak legizgalmasabb transzferei között szemezgetünk.

Torghelle máris betalált, előnyt szerzett a Videoton

Torghelle Sándor góllal mutatkozott be tétmérkőzésen a Videotonban: a bajnokcsapat 2-0-s előnyt szerzett a Diósgyőr otthonában a Ligakupa negyeddöntőjének első felvonásán.

A címvédő elbukott: a City kivégezte a Portót

A Manchester City továbbjutott az Európa Ligában, miután az idegenbeli siker után otthon is győzni tudott a címvédő FC Porto ellen.

Cannavaro irigykedik és óvatos, közben öccsét vigasztalja!

A kedd esti káprázatos győzelmet követően Nápoly örömmámorban úszik. A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első összecsapásán a Napoli 3-1-re legyőzte a Chelsea csapatát. Fabio Cannavaro is elérzékenyült.

A Barcelona semmit sem ér Guardiola nélkül

Daniel Alves, a Barcelona brazil bekkje kijelentette, nagyon reméli, hogy Pep Guardiola vezetőedző marad a klubnál, mert nélküle mit sem ér a Barca.

Kerethirdetés: két újoncot avat a magyar kéziválogatott

Karl-Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 28 fős keretét; ebből kerül ki az a 16 játékos, aki pályára léphet a Németország elleni Európa-bajnoki selejtezőkön.
Discreet FMTIT Teleki Wit2003 Kft.Mikroezüst KftMűkőland - Épület díszítéstechnika