Négyéves mandátumának lejártával, július 31-ével távozik Such György a Magyar Rádió elnöke, valamint Mészáros László gazdasági alelnök, Cseh Gabriella ügyvezető igazgató, Kerényi György, az MR1-Kossuth Rádió főszerkesztője és helyettese, Szikra Zsuzsanna (aki diósdi lakos - a szerk.), továbbá Csillag János, az MR2-Petőfi Rádió főszerkesztője.
Augusztusban mégsem lép életbe az a rendelet, amely megszigorította volna a jogosítványhoz szükséges egészségügyi alkalmassági vizsgálatot. Réthelyi Miklós miniszter jövő januárig elhalasztotta az előző kormány által májusban hozott rendelet hatályba lépését - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága.
Augusztus elsejétől jelentősen szigorodnak az alkalmassági feltételek a jogosítvány megszerzésénél, illetve annak meghosszabbításánál - mondta el az Inforádiónak Kertai Aurél, a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Háziorvosi Szekciójának vezetője. Hozzátette, elsősorban a cukorbetegeket érinti a változás.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. kérdőíves közvélemény-kutatást végez az ellátási területén élő lakossági fogyasztók, nagyfogyasztók és önkormányzatok körében abból a célból, hogy megtudják: fogyasztóik mennyire elégedettek vízellátási- és szennyvízelvezetési szolgáltatásaikkal.
Új, hatvan fér?helyes bölcs?dét építene a józsefvárosi önkormányzat a Tolnai Lajos u. 19. szám alatt, a beruházáshoz uniós forrásokat keres a városvezetés.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt KMOP 4.5.2. ?bölcs?dei ellátást nyújtó intézmények fejlesztése és kapacitásának b?vítése? cím? pályázati kiírásra készítette el és adta be határid?ben pályázatát a Józsefvárosi Önkormányzat.
A tervezett beruházás értéke 317 millió [....
Abony város KMOP4.5.3-09 számú Egyenl? esély? hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) - Az alapfokú közoktatáshoz való egyenl? esély? hozzáférés megvalósítása az abonyi Somogyi Imre Általános Iskolában cím? pályázatát a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogatásra méltónak ítélte.
Ennek keretében felvonó valamint mozgáskorlátozottak részére illemhely kerül kialakítására mintegy 30 millió Forint értékben.
A gödöll?i önkormányzat a második fordulóban is sikeresen szerepelt a Pest megyei településközpontok fejlesztésének támogatására kiírt pályázaton.
Az 1 milliárd 217 millió forint költségvetés? pályázat 936 millió forint támogatást nyert.
A város három projektelemmel pályázott a második fordulóra. Ezek a M?vészetek Háza épületének energiahatékony és funkciób?vít? átalakítása, a Szabadság téren kialakítandó F?tér rehabilitációja (közm?vek...
Geiger Tibort bízta meg a képvisel?-testület január 1-jét?l határozatlan id?re a Gödöll?i Távh? Kft. ügyvezet? igazgatói feladatának ellátásával. Err?l a december 22-i, rendkívüli ülésen döntöttek.
A képvisel?-testület Tóth István jelenlegi ügyvezet? igazgató nyugállományba vonulása miatt írt ki pályázatot a vezet?i feladat ellátására. A benyújtási határid?ig 11 pályázat érkezett, ebb?l 5 felelt meg a kiírás feltételeinek. A [...]